2021. július 8. Igazán impozáns helyszínen, a Nemzeti Táncszínházban tartották a tokiói olimpián részt vevő magyar csapat ünnepélyes fogadalomtételét. Az először és – talán – utoljára esküt tevők arcát is fürkésztük. Vámos Tamás interjúja a Mandiner hetilapban. Biztos lehetett benne az ember, hogy jó helyre érkezik, hiszen a tokiói küldöttség számos tagja már formaruhában jelent meg a színházban. Férfiszemmel nézve megnyugodtunk, hiszen a női vízilabdacsapat tagjai egyenruhában, civilben is csinosak, mint ahogy két hölgy dzsúdósunk, Karakas Hedvig és Csernoviczki Éva is abszolút nőies, a férfi úszók pedig szokás szerint vidáman heccelik egymást.