Hajnalodott a Kongó esőerdejében.
A sápadt nap magába szippantotta a reggel hűvösségét, a megülepedett nyirkot, párát, s föllebbentette a fátylat e lenyűgöző méretű, néma világról. Hatvan méternyire magasodó óriásfák tizenkétméter átmérőjű törzsei tornyosultak fölénk, odafenn szétterítették összefüggő levélsátrukat, elzárva szemünk elől az eget, szüntelenül vizet csöpögtetve a fejünkre. Szürke moha, kúszónövény- és liánfüggönyök lógtak a fákról, törzseiken orchideák élősködtek. A földön mellmagasságnál nagyobb óriáspáfrányok csillogtak, párában tartva az altalajt.